Talán nem szorul magyarázatra..

Minden ami bennem él,
mesék, véres gyémántok,
szívbevésett emlékek
nem haragszom már rátok.
Embereken rágódom,
barátságon, szerelmen,
nem értem mi szükség rá
ha az érzés kegyetlen.
Mindenki más fontosabb,
én már nem is létezem.
Ha azt hallom, szeretlek,
Azt hiszem, csak képzelem.
-Kell egy doboz piros Bond..
-Csillámpónit akarok!
-Jó volna egy csinos nő..
-Hagyj mert hajat vasalok!
Ez megy ma a világban,
Csupa hétköznapi szó
Másnak ugyan megszokott,
nekem rühellni való..
Talán lassan megnyugszom.
Nem nézek vissza többé,
jövőm sem érdekel már,
semmi sem tart örökké...
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.