Néha egy kicsit úgy érzem, nem itt kellett volna megszületnem. De nem csak nekem...

A Földé az Ember

Beborult az őszi táj,
csendes eső szemerkél.
szél hinti a bánatot
arra, ki ma útrakél.

Van, ki poros ösvényen
ballag, s élni sem akar,
kit a hűs csapadéktól
selyem baldahin takar.

Szemben a nagyvilággal,
harcban az elemekkel
minden élő elfárad
Alkalmazkodj már, Ember!

Elúszott a félhomály,
mely arcomat övezve
száz árnyékkal üldözött
árnyéktalan jövőmbe.

Vagyok múlt, s vagyok jövő
nem pedig jövendölő
de sose legyek jelen,
ha azt mondják, van jelen.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.